Élõ Erdély   Jegyzet  

1/31/2001

Pereskedik a város

Ismétli magát a nagyon újkori történelem: bár kormányrendelet mond ki egy határozatot, a hierarchia legalsó fokain állók feljogosítva érzik magukat arra, hogy megtámadják, megóvják, bíróságon vitassák a legfelsobb döntéseket. Ez történt a nagyváradi Barokk palota esetében, amit egy kormányrendelet szerint vissza kell adni a római katolikus egyháznak, de a Bihar Megyei Tanács pert indított, ez történt a zilahi Calvineum esetében, amely a törvény betuje szerint is a református egyház jogos tulajdona, de a zilahi Helyi Tanács alkotmányellenesnek ítélte a döntést, s ez történik újabban két nagyváradi ingatlannal is: a Hivatalos Közlöny múlt év december 27-i számában, az 1334-es szám alatt jelent meg az a kormányrendelet, melynek értelmében a nagyváradi Római Katolikus Egyház tulajdonába visszautalandó a hajdani Orsolya-zárda, mai Ady Endre Középiskola épülete, a református egyház pedig visszakapja a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium régi épületét, amely ma Andrei Saguna Líceumként muködik.
Nos, mielott bárki is örvendezni kezdene az igazság gyozelme felett, el kell mondanunk: az elojelek arra mutatnak, hogy - akár a másik két említett esetben - a nem is titkolt visszarendezodés jegyében jópár esztendos huzavona következik. Nagyvárad Helyi Tanácsa ugyanis óvást nyújtott be a rendelet ellen, arra hivatkozva, hogy a szóban forgó ingatlanok a város tulajdonában vannak, mindketto középületként muködik, és annak eldöntésére, hogy milyen intézménynek adjanak otthont ezek az épületek, kizárólag a Helyi Tanács az illetékes.
A határozat ellen leghevesebben tiltakozó személy, Marcel Bolos, a helyi Ingatlanörökség Felügyeloségének gazdasági igazgatója kijelentette: a Mugur Isarescu által aláírt határozat törvénytelen, azt csak politikai okokból hozta, tudván, hogy a TDRP jut hatalomra, mely formáció ellenzi azon épületek visszaadását, amelyekben állami közintézmények muködnek.
A kormányhoz benyújtott beadvány szövege szerint "amennyiben a törvényes határidon belül, február 17-ig nem kapunk választ, avagy az nem lesz számunkra kedvezo, pert indítunk ez ügyben."
A legszomorúbb, hogy mindezt megtehetik a helyi potentátok, hiszen az RMDSZ országos vezetosége (újra) lepaktált a kommunista hitét nyíltan megvalló Ion Iliescuval és pártjával. És ha megtehetik, meg is teszik, annak ellenére, hogy Nagyvárad egyik alpolgármestere az RMDSZ Bihar megyei elnöke, a Helyi Tanácsban ott csücsülnek az RMDSZ színeit viselo városatyák, a Megyei Tanács alelnöke RMDSZ-es, és o sincs egyedül. "Csupán" a bihari magyarságot hagyják magukra…
T. Szabó Edit

T.Szabó Edit

 
  Az elejére