10/29/99

Balra vagy jobbra?

A jobboldal elõretörése ma már ismét olyan valóság, melytõl nem lehet eltekinteni. Az osztrák Heider meglepõ sikere vagy a svájciak szokatlan szavazási eredménye után, de a pakisztáni vagy indiai választási eredményeket ismerve nyilvánvaló, hogy számolni kell ezzel a jelenséggel. Úgy tartják, a kiforrott demokráciákban még a neonácinak tekintett pártokat is megfegyelmezi a parlamenti munka; visszafogják, mérsékelik magukat, szalonképes dikcióval váltják fel a korábbi idegengyûlölettõl és nemzeti nagyságuk tudatától áporodott szónoklataikat, de a fejlõdõ országokban vagy akár a volt szocialista államokban a szélsõjobboldal térhódítása nagy veszélyek hordozója lehet. Nemcsak azért — de az sem elhanyagolható —, hogy nagyon összemosódik doktrínájuk a szélsõballal, hanem fõként azért, mert ez a két ideológia dobta rá a világra, elsõsorban Európára a század két nagy emberpusztító diktatúráját, a kommunizmust és a fasizmust. Hogy valójában mily csekély a különbség a kettõ között, sokan észrevették, írtak róla, de legpoétikusabban és legpontosabban a mi József Attilánk fogalmazta meg, mikor a fasiszta kommunizmusról beszélt.

Romániában a szélsõjobboldal pont olyan zilált, megfoghatatlan, körülírhatatlan, mint a szélsõbal, s épp ezért oly sok a párhuzamosság idelógiájukban, hogy ha vezetõiket nem hajtanák egyéni ambíciók, akár egyetlen pártba is tömörülhetnének. Mert Vadim Tudort bárhonnan nézzük is, a kommunista ideológia újabb kori megtestesítõjének látjuk, s hívei, a nyugalmazott katonatisztek, pártaktivisták, titkosszolgálatiak épp azért csatlakoztak hozzá, mert felfokozott nacionalizmusában, kemény kezet követelõ politikájában a csausiszta-sztálinista elvek továbbélését fedezték fel, s pontosan érzékelték, hogy ezzel a szájtartással a peremre szorult, iskolázatlan, de "rendre", az oly sokat siratott társadalmi egyenlõségre vágyó tömegeket kitûnõen tudja manipulálni. Raffináltabb jóval a most szervezõdõ szélsõjobboldal, egyrészt, mert iskolázott, akár elitértelmiséginek is tekinthetõ kis csoport gerjeszti, az örmény kisebbség vezetõje, Varujan Vosganian, az írószövetség elnöke, Laurentiu Ulici vagy a zeneszerzõk szövetségének elnöke, Alexandru Iorgulescu. Alig egy hete nyilvánosságra hozott programjukat elemezve Gabriel Andreescu azon döbbent meg, hogy a konvenciót megjárt, magát liberálisként definiáló minipárt vezetõi, mióta a Jobboldali Erõk Uniójaként grasszálnak a román politikai színpadon, mennyire feladták korábbi demokratikus alapállásukat, s mily primitív módon tûzdelték tele kisebbség- és idegengyûlölettel felületesen kidolgozott programatikus dokumentumaikat. Igen meglepõ, hogy a létezõ válsághelyzet felületes, fõként populista elemzése után õk sem kínálnak más alternatívát létezõ és leendõ híveiknek, mint valamilyen homályos jobboldali diktatúrát elõrevetítõ állapotot, melyet karizmatikus, erõs kezû vezetõ humanizálna, s kísérné új és eredményt hozó útra ezt az országot és népét. Természetesen a folyamatosan renitenskedõ, elégedetlen és csakis saját privilégiumaiért harcra kész magyarok agarainak visszafogásával s az országra szégyent hozó cigányság "megnevelésével".
A baj az, hogy könnyû dolga van ma Romániában a szélsõséges pártoknak, politikusoknak. Tíz év vajmi kevés jót hozott az embereknek, a szép szabadság megkeseredett a szegénység miatt, a testvériség gyûlöletre váltott, s egyenlõséget már a politikai bohócok sem ígérnek. De azt az illúziót esetleg még felkelthetik, hogy egy nagy ember jó útra vezetheti népét. Jobbra vagy balra… mindegy.

Simó Erzsébet
(Háromszék)