Írott képek

Móser Zoltán: Írott képek. 77 portré. Egy fejedelem, három király, két szent, sok író és költõ, néhány festõ, szobrász és népdalgyûjtõ portréja. Budapest, 1997, Könyves Kálmán Kiadó.

Könyv, fehér-fekete fotókkal. Egyik oldalon egy kép, a másikon egy írás. Rövid írás.

Beleolvasunk, a képtulajdonosok - ugye nevezhetjük a portréalanyokat képtulajdonosoknak - rövid életrajza. Ez így elsõ látásra attól érdekes, hogy - gyerekesen elõször a képeket nézegetve - szembesülünk, szemtõl-szembe kerülünk általunk eddig csak hallomásból ismert személyekkel. Fejedelmekkel, királyokkal, szentekkel, írókkal és költõkkel (királyokkal, fejedelmekkel és szentekkel), festõkkel, szobrászokkal, népdalgyûjtõkkel - a kötet alcíme szerint. Érdekes arcokkal. Arcok érdekes pillanataival. (Jó emberek jó pillanatai, jó emberek rossz pillanatai, rossz emberek jó pillanatai, rossz emberek jó pillanatai, semmilyen emberek semmilyen pillanatai; megállnak-e ezek a szavak a valóság elõtt? Igaz-e, hogy a lefényképezett embernek a szellemébõl lop, szakít ki a fényképész? Azt jelentené ez, hogy a képeknek szellemük van; s ezek a szellemek esetleg belénk is átköltözni tudók?)

Közben arra gondol a minden hájjal megkent, válogató olvasó, hogy látott már eleget a világból, tudja a rövid életrajzok nyomorúságát, felülmúlhatatlan, fakó unalmát, tudja még az iskolapadból. S inkább becsukná a könyvet. De nem teszi, mert a minden hájjal megkent olvasónak - mondjuk - egy ilyen szövegrészbe bújik bele a tekintete, akaratán kívül: "Tóth Lászlónál voltam, amikor 1978-ban a szerdahelyi Csallóközi Múzeumban Dúdor Istvánnak rendeztek egy szép kiállítást. Mivel nehezemre esett nevének kiejtése, Túdor-nak neveztem el ott a bemutatkozáskor, amit nem vett sértésnek és többen azóta is így ismerik abból a baráti körbõl, akik védték, ápolták, mert igen nagy tehetségnek tartották. A megnyitó elõtt is a kocsmában találtak rá". És folytatódik még a szöveg más egyéni benyomásokkal, közben az is kiderül, hogy Túdor mikor született, mikor és milyen iskolákba járt, mivel foglalkozott. Festõ volt, és ettõl a pillanattól már végképp a matróz-pulóveres barátom, mert mindent tudok róla. Legalábbis amit tudni érdemes.

Ezt hiteti el velem, velünk Móser Zoltán mind a hetvenhét képpel és szöveggel. Érezzük: nem hetvenkedõ, hanem szeretõ bemutatásai az embereknek, akik - gondoljuk - nem valamilyen hamis, életmû-értékelõ rangsor szerint lettek beválogatva a könyvbe, hanem a nézõ, a válogató személyes, belsõ rezdüléseinek mércéje nyomán.

S lapozunk hamar, ismerõsök után kutatva. Íme, Farkas Árpád, mint egy római hadvezér. A bemutatószövegbõl hiányoznak a tanulmányaira vonatkozó adatok, de ott van A szivárgásban egy részlete. Aztán ott van Tamási Gáspár, Fodor Sándor, Páskándi Géza, Vári Attila ("Vári Attila egy emeletes vaságy felsõ szintjén fekszik: így emlékszem az elsõ találkozásunkra. Az Eötvös Kollégiumban laktam, és éjfél tájban bementem Kósa Laciék szobájába: ott feküdt és olvasott Vári Attila."); Domokos Pál Péter és Kodály Zoltán ("Kodály Zoltánnal egyszer találkoztam: 1967. márciusában, a temetésén. Én akkor Eötvös-kollégista voltam, s mi álltuk körül rendõrökkel vegyesen a temetés színhelyét. Nagyon felelõsségteljes feladat - mondta egy százados -, nem szabad senkinek engedni, hogy rajtunk áthatoljon!"); Szervátiusz Jenõ, Molter Károly és mások.

S magunkat a köteten minduntalan átrágva, megnyugtathatjuk Mósert, aki az elõszóban látása értelmességében kétkedik, hogy könyvébõl fénylik, tündököl a világ gyémánttengelye.

Simon Attila
(Könyvjelzõ)