SZONDA SZABOLCS

Tengerparti rövidfilm

1. A hullámtörõ gát egyik betongombáján üldögélek, ideiglenes földönkívüliként. Pontosabban: egy hétig a román tengerpart Saturn elnevezésû üdülõtelepének vendége vagyok. Az idõjárás csodálatos, a táj gyönyörûen földi. Igyekszem megragadni a következõ felvételek révén amit szemügyre veszek, egy nagyon széles látószögû, jelen esetben "tintasugaras" fényképezõgép és egy, 15 képkockát tartalmazó, itt "olvasható" film segítségével. Ez volt a próbának szánt kezdõkép.

2. Hétköznapi nyüzsgés a parton, az apró helység utcáin, piacain, kocsmáiban. A nem turistaként itt élõket csupán egy szempontból látom különöseknek, valóságomon kívülieknek: az az idõszak, amely számomra nagyszerû nyaralás, számukra közönséges munkanapok egymásutánja, olyan, mint amilyenbe a mesés elereszkedés után mi, turisták visszavettetünk. Mindez azonban nem látszik zavarni õket: a gyékénybõl készült, használati- és dísztárgyakkal foglalatoskodó, a mindennapiért lótó-futó helybelieket még annyira sem, mint a szállodák és vendéglõk alkalmazottait, kényelmünk sokszor észrevétlen megteremtõit, akiknek zsebébe mindezért pénzünk egy része átvándorol. Kedvem lett volna megkérdezni valakit közülük, amikor éppen, munkája végeztével, kihasználva az alkonyi órák melegét, kiugrik a tengerpartra fürödni-napozni, olyan természetességgel és otthonossággal, mint amilyennel mi kilépünk lakásunk erkélyére: milyen is fölényes, "bolygónyi" távból figyelni a dolgok zajlását, esetleg épp "isteni" magaslatról (vö. Saturn, Neptun, Venus, mi több, Olimp, azaz Olümposz). Aztán feladtam, és maradtam a latolgatás, a "pihent agy" adta szórakozással. Elvégre nem egyszerû minden elõkészület nélkül szóba elegyedni egy felsõbb lénnyel, megzavarva távolságtartó magányát...

3. A "nagy kékség", a tenger is csupán a nyaralók számára áhítat tárgya, túlmenõen természetesen a biológiai, szükségletek ihlette közelség megteremtõdésén. A turista kijön a partra, elfoglalja talpalatnyi helyét, hátát-hasát sütteti a napfényben, lábujj-tesztet tart a víz partján, táncra kéri fel a hullámokat, majd mindezt elölrõl... A helybeli? Fáradhatatlanul rója a partot széltében-hosszában, és refrénszerûen hajtogatja: "siminte, siminte" (napraforgó- vagy tökmag), illetve "namol de la Tichirghiol" (térdre-könyökre mázolandó iszap). Nincs egyedül: céhtársaival olykor csodálatos kánont hoz létre, keze tele kagylóval díszített emléktárgyakkal, és e - szerinte - valóságos mûalkotásokat, melyeket egyébként mindegyikük a legelérhetõbb áron kínálja, nagy vétek lenne elszalasztani - duruzsolja. Az árukészlet kimerülése nem gond számára: valamelyik szikla mögött bámulatos gyorsasággal újratölti iszapos mûanyag-palackjait (ha tudná a Coca-Cola, mire terjedhet ki tevékenysége!), és mindez elölrõl... Ez sem zökkenõmentes vállalkozás, mint ahogyan semmi sem az: a nagy kékség közelében olykor kisebb kékségek alkotta õrjárat tûnik fel, igazoltatja emberünket, aki valamiféle engedélyszerûséget tart maga elé pajzsként. A csata rövid: vagy nem történik semmi, vagy gazdát cserél az árukészlet. Aztán minden elölrõl...

4. A tájkép újabb részlete: magas férfi, felemás foglalkozást ûzve: jól megtermett cerkófmajom kíséretében sasszézik a parton, és azt kiáltozza: kuriózumszámba menõ, idomított "háziállatával" fényképezkedhet az erre vágyó turista. A (már nem annyira) különös párost csodálkozó-kíváncsiskodó sereg veszi körül. A meleg növekedtével az érdeklõdés lanyhul. Ami nem változik: a majom a sztár, az ember csak "megócskult" hangháttér. Egyébként a cerkóf viselkedik a legésszerûbben: minden, útjába kerülõ üveget, palackot egyhúzásra kiürít (kivéve az iszappal telteket). Valószínûleg a kánikula esetére javallott egészségügyi tanácsok ismeretében.

5. Dúl a szezon és a szomjúság. Inni kell minden- és változó áron: a sörök tekintetében helyi nevezetesség a MALBERA (elnevezése valószínûleg arra utal, hogy ez a part - mal - kedvenc söre), amely egyébként árban (a legolcsóbb) és minõségben is elfogadható - ugyan ki fog azon elmélkedni, hogy "frankofón" olvasatban a mal nem elõlegez meg valami kecsegtetõt? Viszont jól fogynak az erdélyi "árpalevek" is, a helyi rádióadók szervezte versenyeken pedig - lokálpatriotizmus ide vagy oda - a régeni SILVA a nyer(tet)õ.

6. A parton ügyködõ kikiáltók egyik "színfoltja" is meglehetõsen szomjas (volt). A PRO TV népszerû gyermekmûsora, az Abracadabra csapatának aznap esti, helyi elõadását népszerûsíti, az eseményre szóló belépõjegyeket árusítva. Biztos léptekkel viszi megafonját, ám amit abba beleharsog, az annál bizonytalanabb. Figyeljük csak: az ördöngös abracadabra szó hatása esetében is erõs, csupán többszöri nekifutásra sikeredik elõ a maga teljességében és épségében a hangosbemondó tölcsérébõl. Ugyanez a tölcsér derût fakasztó képtelenségekkel szolgál a továbbiakban is. "Tisztelt"-tel szólítja meg és szorgosan magázza a homokban elmerülten játszadozó potenciális nézõket, a gyerekeket, valamint erélyesen zsarolja azok szüleit, mondván: ha szeretik kicsinyeiket, megszerzik számukra az épp felkínált meglepetést. Majd sürgõsen és a hatás kedvéért hozzáteszi, õszinte és öntudatlan kritikát fogalmazva meg ezáltal: egészen olcsó meglepetés ez! Az itt-ott felhangzó, jóízû nevetés az akaratlan kétértelmûséget jutalmazza. Nem tesz semmit, emberünk változatlan hangerõvel és buzgalommal invitálja az érdeklõdõket az aznap esti elõadásra, a helyi, szabadtéri kertmoziba, meggyõzõen hangoztatva: a teremben (sicc!) jól fog szórakozni egyéves és százéves gyerek egyaránt. Enyhén megdöbbenve az éppen kinyilatkoztatottaktól, tétován körülnéz (gondolom, az utóbbi kategóriába sorolható "gyerekeket" keresgéli), majd lendületesen listázza a mûsor sztárjait, "vedete" helyett következetesen "vendete"-ként emlegetve azokat, egyébként "az értõk tudják, mirõl beszélek" jelszó adta lazasággal: Radu, Dudu, Ionut stb. Késõbb változik az összkép: Raducu, Danu], Florin stb. A mûsorvezetõ titulusa ("magicianul") viszont teljesen hibbanttá lesz az elõbbi becézések hatására: "magicutul X.Y.". Ez már a kikiáltónak is sok: leül egyik homokbuckára, kifújja magát, majd kétes kinézetû üveget húz elõ farzsebébõl, és jólesõen öblíti le a sikeresen elvégzett munka fáradalmait.

7. Vegyük szemügyre az ominózus kertmozit is: a település többé-kevésbé kulturális eseményeinek (varietémûsorok, folklórestek, mindenféle elõadások, vetítések) színhelye, irdatlan betonnégyszög, rideg vasszékekkel, színpaddal és vetítõfallal. Státusához egyáltalán nem méltóan a helység peremén található, elhagyatott barakkok, hangárok mögött, szinte a nyílt mezõben. Esténként nagyjából benépesül, a fizetõ nézõk nyugodtan megválaszthatják ülõhelyüket, a közönség másik része pedig, szintén nyugodtan, a "teátrumot" övezõ, mintha csak erre a célra ültetett, magas jegenyefák ágain foglal helyet. Mint az ország minden más táján, hasonló helyzetben...

8. Jó hely ez a Saturn, egészen különleges, mondhatni, teleportálási élménnyel képes szolgálni (persze, nem egyedülálló ebbõl a szempontból). Beül a hûsölni kívánó turista a forgalmas, több hasonló létesítmény gyûrûjében elhelyezkedõ sörkertbe, és azonnal övé az isztambuli bazár hangulatképe, illetve az azzal járó élmény. Kihozzák neki, amit rendelt, valamint megkapja azt, amire nem fájt a foga: egy pokoli, legalább öt forrásból fejére zúduló hangzavart, melynek "receptje" sorrendben a következõket tartalmazza: mulatómuzsika, élõ elõadásban, egyik szomszédos vendéglõbõl + két, egymáshoz közel állomásozó kazettaárus érthetõen eltérõ, de hangzáselemeiben balkánian rokon (roma, török, görög motívumokat zsúfoló) kínálata + arctalan diszkózene egyik közeli bárból + az üldögélés helyszínének zenei "figyelmessége", amely, a változatosság kedvéért, tévékészülékhez csatolt hangszórókból dörömböl. A turista felméri dobhártyájának tûrõképességét, percek alatt végez itókájával, fizet a félsüketen bólogató pincérnek, majd szintén félsüketen menekül ki a partra, a hullámok zenéjével gyógyítgatva hallókészülékét, és ámultan fedezve fel a tenger közvetlen közelségében elhelyezett kocsmát, ahol egy brailai félroma srác, nyilvánvalóan csupán hallásból, lenyûgözõ szólókat csalogat elõ elektromos gitárjából...

9. Világos, hogy ez itt nem Amerika: a vízimentõk nem a tévésorozatból ismerõs lányok, legények "másolatai" (rozzant õrtornyukat figyelve, megvan e tény magyarázata is), a parti árusok pedig méltósággal viselik foglalkozásukból eredõ, rájuk kényszerülõ fakírságukat: túlságosan hosszú ideig nem bámulnak oda, ahová tekintetük elkalandozik. Vagy már belefásultak az egészbe, vagy vizsla szemük csupán a vevõt kutatja környezetük tagjaiban. Nyilvánvaló, hogy a napozó nõk körében egyre inkább nem cikk a bikini csattal vagy csokorral ellátott alkotóeleme. A személyes szabadság eme jelének feltûnõ megnyilvánulását tekinthetjük az emancipáció magasabb fokának ("miért csak azokat a fránya férfiakat süsse a nap szép barnára majdnem egész testükön?"), ritka élményforrásnak, vagy azzal a figyelmeztetéssel való dacolásnak, hogy a test legérzékenyebb bõr-részletei égnek meg leghamarabb és legnagyobb mértékben. Még szerencse - morfondírozik a parti árus -, hogy létezik az a sok, jobbnál jobb napolaj...

10. A szálloda, amelyben lakni volt szerencsém, valamiképpen kibújt az utóbbi idõben aranyszabállyá lett megállapítás szorításából, miszerint a román tengerpartnak a közember számára is megfizethetõ szállói szinte-szinte lakhatatlanok, annyira lerobbantak. Szavamra, szavam sem lehet bármilyen panaszra. Ami e helyen rögzítést követel magának: a hotelszobám erkélyén lévõ hintaszékben ringatózva egyszer csak óhatatlanul bukaresti bentlakásszobám jut eszembe, megboldogult egyetemista-koromból - valamelyik felsõ emeletrõl lassan vagy gyorsabban különféle "üzenetek" érkeznek lefelé, néhány cigarettacsikk, negyed paradicsom, barackmag és még mi minden alakjában...

11. Nem tudom, mi a helyzet a román tengerpart egészét tekintve, de ami Saturnot illeti, mintha csak összebeszéltünk volna, romániai magyarok, hogy ne csupán a parlamentben legyen képviseletünk, hanem itt is. Nem túlzok nagyon, ha azt állítom, hogy Saturn utcáin ötszáz méterenként magyar szóra lesz figyelmes az, akinek füle van hozzá. A következtetések levonását a statisztikák értelmezõire hagyom; esetemben a jelzett tény oda vezet, hogy, ha nem a parton vagyok, akkor szünet nélkül nem az ország délkeleti sarkában érzem magam, hanem valahol a közepe táján, mondjuk, Szovátán. Ami helyzetképként sem, érzésként sem elhanyagolandó.

12. Ugyanakkor és vitathatatlanul: Saturn a gyermekek birodalma. Rengetegen vannak, az alig totyogótól az elsõ kamaszkorát élõ négy-öt évesig vagy nagyobbig; fantasztikusan érzik magukat, szabadok és nagyszerûek. Akkor is, amikor épp duzzognak és elzárkóznának az egész hamis világtól, akkor is, amikor ropogósan felnevetnek vagy szupersebességgel barátkoznak, akkor is, amikor kétségbeesetten irtóznak a tengervíztõl, majd amikor már szinte lehetetlen õket kicsalogatni a hullámok közül, és akkor is, amikor a hátát süttetõ, bóbiskoló felnõtt lábfejét megejtõ kedvességgel és természetességgel beépítik készülõ homokváruk falába. Hogy aztán a lábfej megmozdultával keletkezett kár miatt szaporán perlekedjenek a romboló végtag szóhoz nem jutó, viszont haragudni végképp nem tudó gazdájával...

13. Soha ennyi, pazar ötletekben, poénokban tobzódó képeslapot, mint ez alkalommal: a kismillió árus zsúfolt standjai elõtt félórákat tûnõdhet az ember, amíg kiválasztja a megfelelõ üdvözlete(ke)t. Bármit is emel ki a palettából, a lapok közös jellemzõje a csalogatás, a "hadd fusson össze a nyál a tisztelt címzett szájában!" elv elfogadhatóan provokatív cégérre tûzése. S mivel az idõjárás kegyeit mellõzni nem tanácsos, és mivel a nyaralás szaladó napjait lehetetlen visszahozni, a képeslapok nagy hányada a sietõknek készséges segítséget nyújtani: a megírandó szöveg helyén, a képeslap hátán félkész, kitöltésre vagy csupán kipipálásra váró leleményes formulákra bukkan a nyaraló, amelyeket kiegészítve, esetenként ezekhez néhány mondatot hozzátoldva máris rohanhat vissza a partra, nehogy azzal fogadják hazatérésekor a rokonok, kollégák, ismerõsök: no, rajtad sem látszik, hogy a tengeren voltál...

14. Viszont a legmeglepõbb, szinte revelációszámba menõ tapasztalatom azzal kapcsolatos, ahogyan Saturn gondot visel köztisztaságára. Kora reggeltõl késõ délutánig dolgozik a seprû és gereblye az ezért felelõsek kezében, így a kis település vendége nem panaszkodhat arra, hogy - nagyjából általa termelt - szeméthegyek közt nyaral. A part és a tenger széle pedig estefelé, illetve korán reggel tisztul meg nap mint nap, hiszen mondanunk sem kéne: van, amitõl... A bizonyosság tehát megvan: lehetséges az ilyesmi is. Kérdés: csak itt? Csupán ilyen körülmények közt?!

15. A olvasható "csodafilm" utolsó kockájánál tartok. Kiveszem a gépbõl, és - jellegéhez méltóan - belemártom a hullámokba, majd néhány gyöngykagyló és csigaház segítségével csiszolom, fényesítem láthatóvá. Aztán képeit abba a dobozba zárom, mely enyém és, a fentiek után, nemcsak enyém, hogy zárjának felpattintásával kinek az emlék, kinek az élmény újra- és elõteremthetõ legyen. Egyébként minden a régi, de valamivel gazdagabban...

(RMSZ)