04/08/99

Cui prodest?
(Beszélgetés dr. Veres Andrással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárával)

Még csak a napi hírekben szerepel a pápa romániai látogatása, de máris viharokat kavar. Miután kudarcot vallott ôszentségének azon szándéka, hogy találkozzék az orosz ortodox egyház fejével, más utakat keres a keleti egyházak irányába. Ennek eredménye a meghívás a román állam és Teoctist pátriárka részérôl, melyet mindkét meghívó a saját hasznára szeretne kihasználni. Az ortodox egyház két feltételt szabott a meghívás feltételeként: a román görög katolikus egyház vonja vissza az egyházi ingatlanok visszaszerzésére vonatkozó pereit az ortodox egyházzal szemben, és a szentatya ne látogasson el Erdélybe. Az elsô a görög katolikus egyházat és híveit hozta súlyos helyzetbe, a másodikra Jakubinyi György gyulafehérvári érsek elsô megnyilvánulása volt kézenfekvô: "ha ôszentsége nem jön Erdélybe is, akkor inkább ne is jöjjön!" Ez azonban már a múlté, mert a Szentszék közbelépésére a görög katolikusok visszavonták kereseteiket a bíróságokon, és azóta Jakubinyi érsek is másképpen nyilatkozik.
Történelmünk folyamán hozzászokhattunk, hogy a Nyugat védôbástyája legyünk. Most a Vatikán szeretne az erdélyi katolikusok hátán átlépve diplomáciai sikert elérni a keleti egyház irányában. Ezt figyelembe véve kérdeztem dr. Veres András urat, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárát, az erdélyiek számíthatnak-e a magyar püspöki kar támogatására?
- A konferencia tagjai örömmel vették a hírt, hogy a szentatya végül is megkapta mind a román állami vezetôk, mind az ortodox egyház meghívóját, és a szentatya ellátogathat egy ortodox többségû országba is. Ez a látogatás azért is öröm, mert a szentatya két magyarországi látogatása is bizonyítja, nagyon pozitív élményeket hagyott elsôsorban a hívôkben, de a nem hívôkben is. A tervezett látogatás egészen biztosan a romániai lakosságnak is nagyon pozitív élményt nyújt. Azért is örvendünk a látogatásnak, mert mi az erdélyi katolikus egyház testvéregyháza vagyunk és abban reménykedünk, hogy az ottani valóban mártír sorsú katolikus egyház megerôsítést kaphat a szentatya látogatásáról, hiszen ô nem tartotta titokban sohasem, hogy látogatásainak az is a szándéka, hogy úgy is mint Péter apostol utóda, megerôsítse testvéreit a hitükben.
- Megbocsát, de ezt a látogatást magyarellenesnek kell látnunk. A szentatya már több ízben adta jelét annak, hogy a magyarok nem tartoznak kedvelt gyermekei közé. Ezt több megnyilvánulása - amelyekkel a magyarokat hátrányos helyzetbe hozta másokkal szemben - is bizonyítja. A magyarországi fôpapok kinevezésénél sem az elvárásoknak megfelelôen cselekedett, hanem kül- és belföldi politikai erôknek járt kedvében. Szlovákiában, bár az ottani magyarok határozott ígéretet kaptak, már három éve húzódik egy magyar püspök kinevezése. Ion Robu úr érseki kinevezése Bukarestbe, Ceausescu kérésére történt. Az erdélyi római katolikus megyéspüspökök a mai napig is a bukaresti érsekség alárendeltjei, annak ellenére, hogy több ízben kérték, a gyulafehérvári érsekség alárendeltjei szeretnének lenni. A látogatás mögött most a román görög katolikusok érdekeinek a semmibevétele is felismerhetô. A görög katolikusok tíz év alatt elkobzott vagyonuknak még a tíz százalékát sem tudták visszaszerezni, most pedig arra kényszerültek, hogy visszavonják keresetüket az igazságügyi szervektôl, mert ez egyik feltétele a meghívásnak. Ez jogosan okozott felháborodást köreikben.
- Én, aki személyesen is többször találkoztam a szentatyával, nyugodtan állíthatom, hogy ezek a feltételezések alaptalanok, tehát semmiféle magyarellenesség a szentatyában nincsen. Aki csak egy kicsit is ismeri az ô lelkületét, ezt nem állíthatja komolyan. Viszont, bizonyos politikai feszültségek támadhatnak egyes döntések kapcsán egy országon belül, de hogy ez sohasem egy nemzet ellen irányul, különösen nem a magyarok ellen, azt határozottan állítom, és az Ön által mondottakat visszautasítom!
- Önnek jogában áll a visszautasítás, a tények azonban akkor is megmaradnak. Mert amennyiben a görög katolikusok most lemondanak javaik visszaszerzésérôl, akkor a római katolikusok is ugyanerre kényszeríthetôk.
- Biztosan állíthatom, hogy a szentatya ilyen feltételekhez nem köti látogatását. Minden országnak tárgyalások által kell megoldania belsô feszültségeit.
- A görög katolikusok hátrányosnak tekintik a látogatást, ezért van felháborodás körükben.
- Én csak egy nyílt levélben megfogalmazott kérésükbôl tudom, hogy szeretnék a szentatyát nemcsak Bukarestben, hanem Erdély földjén is köszönteni.
- Az erdélyi katolikusok jogosan elvárják, hogy legalább két helyen, Gyulafehérvárt és Balázsfalván találkozhassanak ôszentségével. Úgy tûnik, mindhiába.
- Nem a Szentszék, hanem a sajtó és a közvélemény alakította ki ezt a konfliktust a pápalátogatás körül.
- A sajtónak feladata a közvélemény tájékoztatása. De ne feledjük, hogy Magyarországon és Erdélyben is terjedôben vannak a szekták. Ha a pápalátogatás az erdélyi katolikusok rovására alakul, akkor ez a szekták malmára hajtja a vizet. Az egyházi vagyon visszaszerzési lehetôségének elvesztése pedig felháborítja a közvéleményt.
- Ismételten fel kell hívnom a figyelmét, hogy ezek olyan összefüggések, amelyek nincsenek kapcsolatban a pápalátogatással. Magyarországon is éppen a Szentszék támogatta és segítette a megegyezést aláírni a Vatikán és a magyar állam között az ingatlanok visszaszolgáltatásáról. Ez történik most Szlovákiában, Csehországban, tehát ez független a pápalátogatástól. Remélem, hogy Erdélyben is sikerül tisztázni ezeket a problémákat.
- Végül is azt kell megállapítanom, hogy az itteni püspöki konferencia támogatását fejezi ki e pápalátogatással kapcsolatban.
- Igen. Mi a magunk eszközeivel és csatornáinkon keresztül támogatjuk a szentatya romániai látogatását, mint azt a kérést is, hogy a szentatya Erdélyt is látogassa meg.
- Ezt szeretnénk mi is elérni. Köszönöm a beszélgetést.
Sik János
(Szabadság)

Szülôföldön való oktatást támogat az Apáczai Közalapítvány
Interjú dr. Kroó Norbert professzorral, Magyarország Oktatásügyi Minisztériumának államtitkárával
- Államtitkár úr, milyen igény hívta létre az alapítványt?
- A határon túli ügyekben eddig is elég sok oktatási program futott. Ezek jelentôs része azonban úgy kötôdött a kisebbségben élô magyarsághoz, hogy itthon, azaz Magyarországon teremtett nekik lehetôségeket. Ehhez képest az alapvetô koncepcióváltás az: mi úgy gondoljuk, a határon túli magyarságot elsôsorban abban kellene segíteni, hogy otthon élhesse meg azokat a dolgokat, amelyeket fontosnak tart. Tehát segítségünket oda szeretnénk irányítani. Ez nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy volumenében is nagyobb mértékû anyagiakra van szükség. Éppen ezért a kormány igen erôsen megemelte azokat az összegeket, amelyeket a határon túli magyar oktatás területén fel lehet használni. Ennek a programnak egyik kivitelezôje az idei esztendôben 500 millió forintos tôkével induló Apáczai Közalapítvány, amely a határ túloldalán élôk oktatásában, elsôsorban a felsôfokú szakképzésben hivatott segítséget nyújtani. Azt hiszem teljesen normális elvárás, hogy a határon túli magyarságnak legyenek meg azok a felsôfokú oktatási intézményei, amelyekkel a magyarul beszélô értelmiség képzését abban az országban oldhatja meg, ahol adót fizet.
- Ki kérheti a Közalapítvány támogatását?
- Pályázhatnak intézmények és egyének. A pályázatokat az alapítvány kuratóriuma bírálja el. Az Apáczai Közalapítvány irodája egyébként itt fog mûködni az Oktatási Minisztériumban. Ennek vezetôje az Erdélybôl elszármazott Csete Örs lesz, aki eddig is sokat foglalkozott a határon túli magyarság oktatásával, munkatársait pedig most toborozzák.
El kell mondanom, hogy máris nagyon sok pályázat érkezett, sokkal több, mint amennyi az ez évi pénzkeret. Következésképpen nyilvánvaló: az igény lényegesen nagyobb, mint a lehetôség. De ez a gazdag országokban is így van, én több nyugat-európai program bírálóbizottságában is részt veszek, s ha az igény 20 százalékára jut pénzkeret, akkor igen jó programról beszélhetünk.
- Folyamatosan lehet pályázni?
- Igen, elbírálás azonban egy esztendôben kétszer történik majd.
- Mikor lesz az elsô?
- Ezt még nem tudom pontosan megmondani, mert a Közalapítvány bejegyzése még nem történt meg, a jogi folyamat most zajlik. Hetek kérdése, hogy a papírok rendben legyenek, s akkor a lehetô legrövidebb idôn belül szeretnénk az elsô fordulót lezárni. Hiszen a rendelkezésünkre álló összeget októberig el kell költeni.
- Ki a kuratórium elnöke?
- Berényi Dénes akadémikus Debrecenbôl, titkára pedig Pósán László, fiatal parlamenti képviselô. A kuratóriumot körülbelül tíz tagú, zömében Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken, Vajdaságban, Szlavóniában és Szlovéniában élô jeles személyiségbôl álló tanácsadó testület segíti munkájában. Természetesen, mint minden alapítványnak, ennek is van egy felügyelô bizottsága, melynek tagjai alapvetôen az Oktatási Minisztérium köztisztviselôi.
- Milyen szempontok alapján dönt majd a kuratórium?
- A kuratórium elnöke úgy képzeli, hogy a lehetséges támogatásnak mintegy fele nagyobb dolgokra fog elköltôdni, például vendégházak vásárlására. Mondjuk, ha egy kolozsvári felsôoktatási intézmény vendégtanárokat szeretne foglalkoztatni, akkor legyen olyan lakás, ahol a professzorok ez idô alatt élni tudnak. A maradék pénz pedig kisebb összegek formájában gyorssegélyként, hézagok betöltésében játszhatna szerepet.
- És az Ön szerepe?
- Én minden lehetôséget kihasználva azért szeretnék dolgozni, hogy a magyar értelmiség otthon találhassa meg boldogulását. Minden állampolgár elvárhatja, hogy legalább az alapvetô oktatási dolgokat ugyanolyan szinten biztosítsák számukra, hiszen ugyanúgy fizetnek adót. A magyarországi alapítványok feladata, hogy egy átmeneti periódusban segítsenek áthidalni a létezô nehézségeket. Meg vagyok gyôzôdve arról, hogy ezek a kérdések hamarosan megoldódnak, azt hiszem, még az én aktív életem során.
(Gui Angéla, Szatmári Friss Újság)

Történelmünk - "kék szemmel" nézve
1945 - a szászvadászat idénye

A második világháború kitörése elôtt még mintegy félmilliós hazai német közösség mára tizedére csökkent, s közel áll ahhoz, hogy rövidesen már csak múlt idôben beszéljünk róla. 3000. lapszámunknak adott interjújában Markó Béla e folyamatról úgy nyilatkozott, mint a szászok és svábok, illetve a bonni hatóságok közös döntésének következményérôl. Érdemes és tanulságos azonban azt is megvizsgálni, hogyan és fôleg miért jutott több százezer ember olyan helyzetbe, hogy nehéz szívvel ugyan, de vándorbotot vegyen a kezébe és végleg hátat fordítson szülôföldjének.
Tömeges exódusuk a második világégés utolsó napjaiban vette kezdetét, de nem nyugati, hanem keleti irányba, s akkor még nem önszántukból, hanem kényszer hatása alatt. Méghozzá a ma is divatos "kollektív bûnösség" vádja okán hozott "ítélet" alapján, amelyet ugyan Moszkvában hozták meg, de a "büntetésvégrehajtást" részben már Bukarestre testálták, amely néha vonakodó, de végül is jó, sôt tanulékony partnernek bizonyult. Errôl szól, nyilván a sok-sok többi mellett az alábbi három, a Román Hírszerzô Szolgálat Levéltárában (A.S.R.I.) található dokumentum is, amelyekbôl egyáltalán nem az derül ki, hogy valaki is ôszintén ellenezte volna a németek elhurcolását, inkább csak az, hogy az internálások idején formálisan nem mindig tartották be a kapott parancsot. Így kezdôdött tehát, majd a kilakoltatásokkal, a vagyonelkobzásokkal, kisemmizésekkel és végül Ceausescu idején a németség kiárusításával folytatódott, hogy mára Erdély egykoron egyik legszámottevôbb etnikai közössége keserû emlékké váljon. (Gyarmath)
Szeben Tartományi Rendôrfelügyelôség
Nr. 1117/1945. január 2
Biztonsági Rendôrszolgálat

A Rendôrségi Fôfelügyelôséghez
A Biztonsági Rendôrség Igazgatóságához

Tisztelettel jelentjük, hogy a Szeben Tartományi Rendôrfelügyelôség információiból és ellenôrzô akcióiból a következôk derülnek ki:
A romániai német kisebbség vezetôje, Hans Otto Roth memóriumot intézett a fôvárosi szovjet parancsnoksághoz, amelyben rámutat arra, hogy a hitlerista vezetôk többsége a német seregek visszavonulásával egyidôben elhagyta Romániát, az országban így csak jelentéktelen számban maradtak közülük, akiket lágerekbe internáltak. Úgyszintén rámutat arra, hogy az igazi vétkesekkel együtt internáltak számos olyan személyt is, akik nem játszottak jelentôs szerepet a Német Etnikai Csoportban.
Következésképpen igényli egy bizottság felállítását, amelyben vegyen részt egy szovjet küldött is, s amely ellenôrizze minden internált helyzetét és helyezze szabadlábra mindazokat, akik nem töltöttek be vezetô tisztséget a Német Etnikai Csoportban. Hans Otto Roth-ot állítólag biztosították arról, hogy, figyelembe véve az emlékeztetôt, a német kisebbség megrostálására rövidesen sor kerül.
Codreanu, rendôrfelügyelô
(A.S.R.I., "D"-alap, 3. számú dosszié, 54. l.)
Brassói Rendôrkapitányság
Nr. 33/ 1945. január 17

Kabinet

A Rendôrség Vezérigazgatóságának vezérigazgató urának!
Tisztelettel jelentem:
1944. december 24-én rendôrkapitányságunkon jelentkezett Leontyev orosz ôrnagy úr, Lupescu csendôrezredes úr kísértében, azt kérve, hogy bocsássuk rendelkezésére a Brassó municípium körzetében lakó összes német etnikai származású román állampolgár statisztikai helyzetét. Rámutattam arra, hogy egy ilyen helyzetjelentést nem lehet megszerezni, csak a lakossági nyilvántartó és az ingatlankönyvekkel fogalkozó irodától, és hogy az a kimutatás, amellyel ez az iroda rendelkezik, nem felel meg a valóságnak a következô okokból:
1. A német hadseregbe és az SS alakulatokba az elôzô években besorozott fiatal szászokat nem jelentették ki, mivel a Német Etnikai Csoport ilyen értelmû utasítást adott tagjainak.
2. A légi bombázások idején a város lakosságának nagy része szétszóródott a környezô településeken, ahol az utóbbi események okán ott is maradt anélkül, hogy az ingatlankönyvek törvénye által megszabott elôírásoknak eleget tett volna.
3. A német hadsereg visszavonulásával egyidôben az országot jelentôs német kisebbség, férfiak és nôk, de mindenek elôtt fiatalok, hagyta el.
4. Egy másik kategória, amely hasonló helyzetben van, az a német etnikumú fiataloké, akiket vagy behívtak közmunkára vagy pedig a román hadsereg különbözô egységeibe.
5. És végül egy más kategóriát képez az a 94 szász etnikumú, akiket még az ôsszel internáltak, s akiket szintén nem törölték az ingatlankönyvekbôl.
Miután elôterjesztettem ezeket az érveket, rámutattam, hogy 1944 augusztusa végén a brassói rendôrparancsnokság bizonyos rendeletek alapján nyilvántartásba vette az egész német kisebbséget 16 éves kortól 65 évesig, és hogy ez a nyilvántartás kb. 10 százalékos eltéréssel közelebb áll a valósághoz. Ezeket az érveket nem vették figyelembe, és Leontyev ôrnagy úr azt igényelte, hogy 1944. december 25-ig, azaz két nap lefolyása alatt készítsünk névszerinti táblázatot a népességnyilvántartási iroda és az ingatlankönyvek alapján valamennyi brassói szászról.
Az újabb kérésre próbáltuk bebizonyítani, hogy egy ilyen munkálatot nem lehet a rendelkezésünkre álló személyzettel és eszközökkel elvégezni ilyen rövid idô alatt, és kértem a határidô meghosszabítását 1944. december 31-ig. Ismételten nem vették figyelembe kifogásaimat, és határozottan visszautasították a kért terminust, amit a munkálat elvégzéséhez szükségesnek tartottam.
Leontyev ôrnagy személyes sürgetésére személyzetet és írógépeket összpontosítottunk a különbözô hatóságoktól, mint a pénzügyi hatóság, a táblabíróság, a törvényszék stb. Két napon és két éjszakán át dolgoztunk. A munkát, amint azt elôre láttam, hibásan végezték el, hisz nyilvántartásba vettek olyan személyeket, akik a fenti öt kritérium tárgyát képezik, amint másokat is, akiknek etnikuma eltérô a némettôl azzal az ürüggyel, hogy nevük németes hangzású. Így a listára felkerültek zsidók, magyarok, sôt románok is. Ez az újabb tévedés jórészt a rekvirált tisztviselôknek volt köszönhetô, mert nem ismerték az illetô iroda munkájának természetét.
Az összesített 17 240-bôl, amelyet az összeállított statisztika tartalmazott, a szovjet szervek más táblázatokat emeltek ki mindazokkal, akiket el akartak vitetni. Ezt követôen a szovjet csapatok ellenôrzés végett kiszálltak a terepre.
F. év január 6-a reggelén, 10 órakor Brassó megye prefektúráján tanácskozásra került sor Zaharia ezredes prefektus úr elnökletével. Ezen a tanácskozáson részt vettek: Leontyev ôrnagy úr, Lupescu ezredes úr, a brassói csendôrségi légió parancsnoka, a háromszéki csendôrségi légió parancsnoka, alulírott, hét szovjet tiszt, valamint az 1-6. körzetek vezetôi. Leontyev ôrnagy úr szóra emelkedve, bemutatta a lebonyolítandó mûvelet általános célkitûzéseit, zárszavában pedig felkért, terjesszem elô a Brassó municípium területén kivitelezésre kerülô mûvelet tervét.
Felkérésére, azt követôen, hogy kifejtettem, miként kell kivitelezni a mûveletet, még elmondtam, hogy egyebek mellett a rendôrség által összeállított dokumentum alapján 1753 szász kisebbségit kell letartóztatni. Erre a kijelentésre Leontyev ôrnagy leszögezte, hogy azoknak a száma, akiket le kell fogni, 3221. Ez alkalommal is kifogást emeltem, s rámutattam, hogy ez a szám fiktív, és hogy az orosz csapatok által a terepen végzett ellenôrzés során olyan személyeket is felírtak, akik nem feleltek meg a rendelkezéseknek. Annak érdekében, hogy mégis egyezségre jussunk, megkértem az ôrnagy urat, bocsássa rendelkezésünkre a szerveik által összeállított listákat, hogy azokat összevethessük a sajátjainkkal. Amit ô elutasított.
Ezt követôen sor került a személyzet területi leosztására, körzetenként leosztották a 3721 személyt is, akiket a szovjet szervek kértek. A várost hat kerületre osztották, mindenikben gyûjtôközpontot létesítettek. Minden körzetet egy szovjet tisztre és az illetô körzet vezetôjére bízták. Úgyszintén 200 csoportot alakítottak, amely egy rendôri, egy csendôri szervbôl, egy kiskatonából és két szovjet katonából állt. Aztán a csapatokat körzetekre osztották le annak arányában, hány személyt kellett az illetô körzetben letartóztatni.
A mûvelet f.év január 11-e reggelén öt órakor kezdôdött és egész nap zajlott. A letartóztatott személyeket a hat gyûjtôközpontba terelték össze, innen pedig kamionokkal az ideiglenes lágerbe szállították, amelyet Brassótól mintegy négy kilométerre a tûzérségi alakulatnál hoztak létre.
Mindjárt a kezdetén megállapíthattuk, hogy mind a körzetek, mind a csoportok vezetôjének kijelölésében a szovjet szervek akarata érvényesült annak ellenére, hogy eredetileg a rendôri szervek feladatkörébe utalták ezt. Emiatt már az elsô napon szerveink jelezték, hogy a kiadott rendelettel ellentétben törvénytelen letartóztatásokra is sor került. A megye prefektusának tudomására hozva e tényeket, vele, Lentyev ôrnaggyal és Lupescu ezredessel ellenôriztük mind a körzeti csoportokat, mind a gyûjtôközpontokat. Ez alkalommal teljes mértékben igazolódtak az általam fent jelzettek, mi több, számos megalapozott kérvényt nyújtottak be az igazságtalanul letartóztatottak részérôl.
Ugyanezen a napon a Tartományi Rendôrfelügyelôségtôl 3223-as számmal, 1945. január 11-i keltezéssel olyan parancsot kapott rendôrkapitányságunk, mely szerint más személyi kategóriák mellett kivételt képeztek az internálás intézkedése alól a vállalatokban pótolhatatlan szakemberek is. Figyelembe véve e parancs elôírásait, valamint a fentebb említett helyzeteket, felkértem Leontyev ôrnagy urat, hozzunk létre egy válogató bizottságot annak érdekében, hogy egyeztessünk és járjunk el a kapott rendeletek szellemében.
F. év január 11-e estéjén a prefektus úr és Lupescu ezredes jelenlétében Leontyev ôrnagy megígérte, hogy másnap felállítjuk a biztottságot, ugyanakkor kérte, hogy bocsássunk a láger rendelkezésére kályhákat és a barakkok fûtéséhez szükséges fûtôanyagot. A kérést helyben teljesítettük. Ugyanakkor azt is kérte, hogy a helyi lapokhoz juttassunk el egy közleményt, amiben hozzuk a lakosság tudomására, hogy a helyi rendôrség révén csomagokat juttathatnak el a letartóztatottakhoz. Az értesítés szükséges volt, mert az internáltak egy részét vagy az utcáról, vagy a vállalatból, ahol dolgoztak, vitték el, s emiatt élelem és ruha nélkül maradtak. A közlemény megjelent a helyi lapokban másnap, azaz f.év január 12-én.
F. év január 12-én reggel a prefektus úrral együtt jelentkeztünk Leontyev ôrnagynál, hogy életbe ültessük az elôtte való napon elhatározottakat, azaz, hogy megalakítsuk a válogató bizottságot. Urasága azonban közölte velünk, hogy a válogatásra már nem kerülhet sor, mivel az éjszaka folyamán a letartóztatott személyeket bevagonírozták. Minden próbálkozásunk ez irányban eredménytelennek bizonyult, amint azt telefonon közöltük Önnel és Stanescu tábornok államtitkár miniszter úrral. Ennek ellenére kértük, állítsuk fel mégis a bizottságot, hogy megválogathassuk azokat a személyeket, akiket aznap és az elkövetkezô napokban tartóztatnak le. Ez a közbelépés is negatív eredménnyel járt.
F. év január 12-e estéjén a kerületi fônökökkel együtt Szpaszenko szovjet tábornokhoz hívattak. Jelen voltak még a megye prefektusa, Zaharia úr, Paulin alezredes, Lentyev ôrnagy, Lupescu ezredes és Penescu alezredes. Szpaszenko tábornok úr Alexiu ezredes révén elégedetlenségének adott hangot a mûvelettel kapcsolatosan, s feltette nekem a kérdést, miért oly alacsony a letartóztatottak száma a szovjet szervek által megadott számhoz képest. Neki is ugyanazokat a fenti öt pontban megfogalmazott érveket soroltam fel.
Azt követôen rámutattam, hogy a szovjet operatív szervek nem vették figyelembe az általunk kapott rendeleteket, és letartóztattak az elôírtnál fiatalabb vagy idôsebb, valamint más, mint német etnikumú személyeket. Úgyszintén rámutattam, hogy letartóztattak szakembereket is a gyárakból, és internálásuk miatt a termelés komoly nehézségekkel néz majd szembe. Kifogásaimra urasága parancsot adott Paulin alezredes úrnak, hogy a válogatásnál vegyék tekintetbe a vállalati szakembereket. Névsorokat készítettek ez utóbbi kategóriával, amelyet azt követôen, hogy bemutatták Paulin alezredes úrnak, csak kis számban teljesítettek.
Január 13-án folytatódtak az ellenôrzések a terepen. Ugyanazon a napon a prefektus úr és az alulírott közleményt bocsátottunk ki, amelyben felhívtuk az összes olyan német kisebbségit, aki beleillett a kapott parancs elôírásaiba, hogy jelenjen meg az illetô körzetnél. A közleményt 200 falragasz révén és a helyi sajtóban tettük közzé.
F. év január 16-a reggeléig letartóztattak és átadtak a szovjet szerveknek 1606 személyt. Január 15-én és 16-án letartóztattak még 111 személyt, összesen tehát 1727-et.
A mûvelet idején nem volt tapasztalható ellenállás a letartóztatottak részérôl. Rendeletet adtam ki az összes körzeti fônöknek, hogy végezzenek felderítést minden eltûnt otthonában, megállapítandó az eltûnés napját és esetleg a helyet, ahol megtalálható. Erre az ellenôrzésre azért volt szükség, hogy körözést adhassunk ki mindazok ellen, akik kivonták magukat az internálási intézkedés alól.
Következésképpen a német etnikai eredetû román állampolgárok letartóztatási és internálási mûveletét nem a kapott intézkedéseknek megfelelôen bonyolították le a fent említett okok miatt. Ugyancsak ebbôl az alkalomból le kell szögezni azt, hogy a más, mint német eredetû személyek letartóztatása miatt is nyugtalanság keletkezett, amit a Drum nou helyi újság spekulatív módon ki is használt, azt állítván, hogy a törvénytelen letartóztatások miatt a rendôrök a hibásak, egyébként azzal a nyilvánvalóan célzatos elképzeléssel, hogy ellenséges hangulatot keltsen ellenünk.
Brassó Rendôrkapitánysága
I. Ciurea felügyelô
(A.S.R.I. "D"-alap, 3168. sz. dosszié, 132-136 l.)
Belügyminisztérium
34 376 sz/1945. március 29
Közrendészeti Igazgatóság

Körparancs

A Romániai Szövetségi Ellenôrzô Bizottság az A/192-es számú, 1945. február 19-i átiratban arra kérte fel a Minisztertanács Elnökségét, hogy mindazokat a polgári és katonai személyeket, akik elrejtôztek és kimentették magukat a szovjetunióbeli munkára való mozgósítás alól, mozgósítsák az országon belüli munkaszázadok megszervezésével. Ennek értelmében a Belügyminisztérium utasította a 15 458. számú, 1945. február 23- án kelt rendelettel a Rendôrség Fôfelügyelôségét, a Fôvárosi Rendôrség Prefektúráját és a Csendôrség Fôfelügyelôségét, hogy a német származású román állampolgárok munkára való mozgósítását a városokban a rendôrségi, míg falvakon a csendôrségi szervek hajtsák végre. A munkaszázadok vagy -telepek megszervezése a Területi Fôparancsnokságok feladata a területi körzetek révén.
Ennek érdekében elrendeltetett, hogy a rendôrség és a csendôrség lajstom alapján küldje az összes mozgósítottat - férfiakat és nôket - a megfelelô területi körzetekhez. A mozgósítási kritériumot férfiak esetében 17-45, míg nôk esetében 18-30 évben határozták meg. A Nagyvezérkar, a Területi Fôparancsnokság a férfi munkaszázadok megszervezése érdekében utasította a területi testületeket a 79 824. sz., 1945. február 28-án kelt parancsával abban az értelemben, hogy a 17-45 év közötti mozgósítottakat sorolják be munkaalakulatokba és hasznosítsák ôket az országban mûködô osztagok keretében vasúti, út- és hídépítkezési stb. munkálatoknál. Ezek az osztagok közvetlenül a Nagyvezérkar ellenôrzése alatt fejtik ki tevékenységüket.
A német nôk munkaegységeinek megszervezésére a Nagyvezérkar és a Területi Fôparancsnokság a 789 033 sz., 1945. március 20-án kelt parancsot adta ki a területi testületeknek, leszögezve, hogy ezeket a nôkbôl összeállított egységeket a rendôri és csendôri szervek adják át a területi körleteknek, így azokat azon állami hatóságok rendelkezésére bocsássák, amelyeknek szükségük van rájuk különbözô munkálatok elvégzéséhez a megyei prefektúrákon keresztül. Az 50-100 nôbôl álló egységeket vasúti, közúti karbantartási munkálatoknál, kórházakban, gyárakban, mezei munkálatokban stb. használják fel.
Az Önök tudomására hozva a fentieket, tisztelettel kérjük, hogy foganatosítsák a következô intézkedéseket:
1. Megyéjükben döntenek a német nôkbôl álló munkaalakulatok felhasználási módjáról az állami és magánvállalatok (gyárak) keretén belül.
2. A nôi egységek elszállásolását és étkeztetését azon állami és magánintézmények gondoskosára révén oldják meg, melyek az önök által összeállított terv alapján használják azokat; intézkednek annak érdekében és személyesen ellenôrzik azt, hogy az állami és magánintézmények normális körülmények között biztosítsák az elszállásolást, s gondoskodnak az egységek élelmiszerrel való ellátásáról.
3. Az egységekbe nôi kádereket alkalmaznak, s mindössze egy egységparancsnokkal és a szükséges ôrséggel rendelkeznek, amelyet a területi körzet fog biztosítani.
4. A munkarend a nôknek napi 8-10 óra munka lesz, a bért pedig a napi áron határozzák meg, amelybôl fedezik az étkeztetési és elszállásolási költségeket.
Sürgôsen jelentik a minisztériumnak, a rendôrség államtitkár helyettesének az önök által foganatosított intézkedéseket, az esetleges nehézségeket, valamint a nôi munakegységek számát, amelyet létrehoztak a megyében, létszámukat és azoknak az állami és magán intézményeknek a nevét, ahova kiutalták ôket felhasználásra.
Miniszter. Államtitkár helyettes
V. Stanescu tábornok
(A.S.R.I., "D"-alap, 3373. sz. dosszié, 13-14. l.)

(RMSZ)

Marosvásárhely legendás polgármestere

Százharmincöt évvel ezelôtt, 1864. április 10-én született Bethlenben Bernády György, Marosvásárhely hajdani legendás polgármestere, akinek nevéhez fûzôdik a város huszadik századi arculata, kiépítése, újjászületése.
A Bernádyak 1878-ban telepedtek le Marosvásárhelyt. Megvásárolják Görög Józsefnétôl az Aranyszarvashoz címzett fôtéri gyógyszertárat (ma Rózsák tere 55. sz.). A nagyapa fizikus-patikárius, kirurgus-orvos, az apa, Bernády Dániel kitüntetéssel szerzi meg a gyógyszerészdiplomát.
A marosvásárhelyi kollégiumban érettségizett fiatal Bernády egyetemi tanulmányait Budapesten végzi, gyógyszerész-doktor lesz, aztán többre törekszik, állam- és jogtudományi diplomát is szerez. Nem sok ideig vezeti az örökölt patikát. 1890-ben törvényhatósági tag, 1900-ban rendôrfôkapitány, 1902-ben pedig Marosvásárhely polgármesterévé választják. Munkatársai többnyire magyarok voltak, de egyesek német származásúak, akikkel nemritkán viszálykodott, ám végül azok is felismerték, hogy a polgármester jóindulatú, tehetséges és egyetértettek vele.
Milyen volt a város akkortájt? Sok ezer oldalt lehetne és kellene írni, hogy felelevenítsük. Évszázadokon át a Székelyföld szellemi központjaként tartották számon. Trianon után egyes történészek hamisan fogalmaznak: "Marosvásárhely a 9. század végén virágzó dák, tehát román város volt, amelyet földig romboltak az Ázsiából Boldog Dáciába zúduló barbár magyarok" - idézi Sütô András a Bernády György városa címû könyv bevezetôjében az uszításnak is beillô "tudományos lódítást". (Hol beszélhetünk a 9. században Marosvásárhelyrôl, a román államról, a román nyelvrôl, amikor tudjuk, hogy 1330-ban jön létre az elsô román állam Havasalföldön, és 1521-ben jelenik meg az elsô román nyelvû okirat?)
Bethlen Gábor fejedelem emeli királyi várossá. A várépítô fôbíró és diplomata, Borsos Tamás 1634-ben bekövetkezett halála óta ez a város lényegében nem változott majdnem semmit a természeti csapások, idegen megszállások miatt. A 19. század végén a szeszélyes Maros szelte át a város fôterét, Erdély legtágasabb vásárhelyét, ami egy sártengerben úszó szemetes térség volt. Az akkori város három fertályból állt: a Fôtér körül épült ki az Alsóváros. A Felsô- vagy Óváros centruma a Szent Miklós utcai fapiac (ma Bolyaiak tere?!) volt, néhány utca az egész fertály. A harmadik, legöregebb rész a Németváros volt: a vár és környéke. A város fô hírességének Bodor Péter zenélô kútja számított a nagypiacon.
1902-ben, amikor megválasztják Bernády Györgyöt a város polgármesterének, Marosvásárhely lélekszáma nem haladja meg a 20 ezret. Ipara jóformán nincs, ha eltekintünk egynéhány céhmûhelytôl s az 1893-ban épített Cukorgyár Részvénytársaságtól, melyet azonban mindegyre csôd fenyegetett. Közvagyona alig gyarapodott, középületei, palotái és magánházai alig sokasodtak, közbiztonsága meg éppen romlott.
Ekkor lép a kis város magisztrátusa elé egy 38 éves fantáziadús fiatalember: "Ruházza rám a Tekintetes Tanács a bizalmát, a rendelkezés jogát és a Pecsétet, és én egy új várost építek önöknek" - állította Bernády György. És valóban így is történt! Marosvásárhelyt a századforduló éveiben Bernády polgármester kivételes képessége, tervezôi és építôi merészsége, kötelességtudata, elhivatottsága, teremtô energiája emelte ki az elmaradottságból, a szorgos, áldozatkész polgárok segítségével. Programbeszédébôl idézek: "Kíméletlen szigorral fogok ostorozni minden visszaélést, és igyekezetem odafordítom, hogy minden városi alkalmazott tudatában legyen, hogy nem értünk áll e város, hanem mi állunk e város egyetemének, e város minden egyes gazdag vagy szegény, elôkelô vagy alacsony sorban lévô polgárának szolgálatában, és kötelességünk, hogy a lakosság méltányos és jogos érdekeit, a törvényes rend határain belül, minden körülmények között megvédelmezzük."
Bernády jöttével sok minden megváltozott, új éra vette kezdetét a városházán (amely a mai divatház helyén szûkölködött, a hajdani Hints-ház mellett). Az új polgármester legelsô útja a pénztárba vezetett; kiürítette a 22 pénzzel teli szivarosdobozt, melyekbôl az utalványokkal pénzért jött polgárokat csak addig fizették, amíg a dobozokból telt, aztán összemarkolta valamennyit és egy isten áldjonnal kihajigálta az ablakon. "Az egyenleget könyvekbôl kell kiolvasni, nem pedig szivarosdobozokból." A dobozokkal egy idôben repült a városházról egy pár inkorrekt, korrupt tisztviselô is. Közülük egy fôbe lôtte magát, mások fegyházba kerültek, de a városházán rövid hetek alatt rend lett. Már az elsô évet nyereséggel zárta a polgármesteri hivatal.
Bernády nevéhez közvetlenül, szorosan fûzôdik számos létesítmény. Közel 800 pályázatot hirdetett és szervezett meg, bírált el, vitt véghez. Ez nem kevés munkát vett igénybe. Jelentôsebb megvalósításai közé sorolhatjuk szinte az egész városnak és határának az újratérképezését; elrendeli a telekkönyvek rendbehozatalát, 117 utca, tér korszerûsítését, valamennyit lekövezteti gránittal vagy kerámiakôvel. Az új utcák, sétányok szegélyét beültetik, több száz holdat parkosítanak. A Maros folyót szabályozzák, a Malom-árkot (a mai Turbina-árok) lecementezik, a régi nagy fagát helyére duzzasztómûvet építenek, felépítik, felavatják a villanytelepet (az erôgépeket külföldön vásárolják), gázgyárat, gôzszárítós téglagyárat kap a város. 1904-ben az akkori idôk messze földön legkorszerûbb közvágóhídját szerelik föl. Nyári hideg-, majd melegfürdôt nyitnak, megkezdik a Somostetô kiépítését, ahol felavatják a vendéglôt és a lövöldét. Megépítik a gyermekmenhelyet, öt elemi iskolát a város különbözô negyedeiben, a felsô kereskedelmit, a leánygimnáziumot, a közigazgatási iskolát, a négymillió koronába került katonai alreáliskolát (ma az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem), megalapítják a zeneiskolát, a közkönyvtárat és képtárat, a Kereskedelmi és Iparkamarát, felépítik a Nyugdíjpalotát, az új Városházát (a mai prefektúra székhelye), a Közmûvelôdési Házat (a mai Kultúrpalota), a kôolaj-finomítót, tizenhat kis és közepes üzemet, és még lajstromozhatnám a létesítményeket, amelyeket magyar anyanyelvû polgárok egy ember vezetésével, egy évtized alatt, egyetlenegy városban, Marosvásárhelyen építettek - példátlan módon, fantasztikus erôvel, odaadással.
Ezeken kívül jelentôs telek- és vámkedvezményeket, építôanyag-szállítási elônyöket biztosítottak azoknak, akik ipari vállalatokat, gyárakat akartak alapítani. A legendás polgármester városában helyet kaptak a nemzet nagyjainak szobrai, mártírjainak bronzalakjai (Kossuth, Bem, Rákóczi, Petôfi stb.), amelyeket a magyarellenesség megsemmisített Trianon után, bár ezek a kegyeleti emlékek nem bántottak senkit.
Bernády György polgármesterségének tizenegy éve alatt 10 ezer lakossal nôtt a város népessége, elérve a 29 ezres lélekszámot.
Valamennyi fönt említett eredmény a 135 évvel ezelôtt született dr. Bernády György dicséretes képességeit demonstrálja, s mi ôrizzük kegyelettel emlékét, de nem feledkezünk meg az akkori városépítô polgárokról sem. Ma már nem az ô utódaik élvezik teljességében az akkori létesítményeket, azoknak hasznát, bár a legendás polgármester emlékiratában, amelyet még 1920. május 25-én nyújtott át Alexandru Averescunak, Románia akkori miniszterelnökének, így fogalmaz: "Ahhoz azonban, hogy annak az államnak, amelyhez a viszonyok végleges rendezése után tartozni fogunk, utógondolat nélkül, hûséges polgára lehessek, elsôsorban az szükséges, hogy mi, az itteni magyarság egyedei is embereknek tekinttessünk, ennek megfelelôen emberséges bánásmódban részesíttessünk, emberi jogaink mellett az anyanyelvünkhöz, hagyományainkhoz való ragaszkodás joga elismertessék, s az a rosszakaratú, ellenséges indulat, amellyel kulturális és gazdasági intézményeink és érdekeink kezeltetnek, mielôbb véget érjen..."
Vajon mikor ér véget?

Mészáros István
(Erdélyi Napló)