09/04/99

Az autonómia nem rossz szó

Interjú Valerij Lickájjal, az ún. Dnyeszter menti Moldovai Köztársaság külügyminiszterével

- Hogyan ítéli meg a Kisinyovval való viszony jelenlegi helyzetét? Megfelel-e önöknek az, hogy Kisinyov autonómiát kínál a Dnyeszter menti területnek?

- Nagyon jó, hogy az elsô dokumentumot megkaptuk Moldovától. Ötödik éve tárgyalunk, és eddig moldovai terv erre nem volt. Elôször álltak elô hivatalosan egy tervvel. Különleges helyzet állt elô, mert most legalább 4 terv létezik: a moldovai, az orosz, az ukrán és a sajátunk. És az EBESZ-nek is van egy terve. Tehát öt terv készült a rendezésre. Ezek közül autonómiáról csak a moldovai terv szól. Az orosz terv az „az állam az államban" státuszt biztosítaná. Ukrajna a közös állam egyik formájával állt elô. A miénk is a közös államra vonatkozik. Tehát négy terv közül három nem beszél az autonómiáról. Pedig az autonómia nem rossz szó. A modern Európában ez minden bizonnyal jó változat lenne. Ha mi valahol Luxemburg környékén élnénk, az autonómiát elégedetten fogadnánk. De egészen más térségen élünk, más körülmények között. Ezért a mi tervünk az államiságról szól, a közös állam létrehozásáról.
Nagy szerencsére, Kijev esetében már elértünk bizonyos haladást. Amint bizonyára tudja, Kijevben július 16-án Lucinschi-Kucsma-Szmirnov csúcstalálkozóra került sor, és ott született egy dokumentum. Nagyon bonyolult tárgyalások voltak, de ha magát a lényeget nézzük, akkor látjuk: a közös államról van szó. Kezdetként a dokumentum a közös állam öt ismérvét sorolta fel. Persze, közös államnak ennél több ismérve létezik, természetesen nem száz, de ötnél több. A mi változatunkban mintegy húsz ismérv szerepel. Mi nem akarunk elméleti dokumentumokat aláírni. S itt van a második rendelkezése ennek a dokumentumnak: ki kell dolgozni a megvalósítás mechanizmusát. Megfogalmazódik tehát az óhaj, és szó van a megvalósítási mechanizmusról. Két hónapot kaptunk arra, hogy tervünket elôterjesszük. A szakértôink dolgoznak, a munka rögtön Kijev után megkezdôdött. Dolgoznak a jogászok is. És van a moldovai elnöknek is egy megoldási javaslatlehetôsége, amelyet a saját szakértôivel fog bizonyára kidolgozni. Az EBESZ-hez fordultunk azzal a kéréssel, hogy osszák meg velünk az európai közös térségek kialakításában szerzett tapasztalataikat. Szeptemberben konferenciát rendezünk Tiraszpolban, a moldovai, az EBESZ és brüsszeli szakértôk részvételével. Arról, hogy mi is az a közös gazdasági térség, közös szociális térség. Európában nagyon jól kidolgozták ennek mechanizmusait. Mi csak az elsô lépéseknél tartunk. Európa még nagyon messze van tôlünk, de nagyon helyes, hogy meghatározzuk az irányt. Pontosan megfogalmazzuk, hogy hova akarunk elérni.

- Tehát az irány Európa, és nem a Független Államok Közössége?

- Mi jelenleg politikailag és diplomáciailag nem vagyunk abban a szakaszban, amikor választhatnánk, hogy Európa avagy pedig a FÁK. Ha majd meglesz az autónk, eldöntjük, melyik irányba is indulunk. A valóság az, hogy a kezünkben két mankó van, és azzal járunk. Van egy nagyon izgalmas dolog: kötelezettséget vállaltunk közös védelmi térség kialakítására. Egy konfliktus résztvevôinek ez nagyon bonyolult. De megtörténtek az elsô lépések. Nemrég érdekes dokumentumot kaptunk Kisinyovtól. Hadseregünk megfigyelôit hívták meg az augusztus 8-16. között a moldovai Bulboacã kiképzôközpont területén tartott Pajzs '99 amerikai-moldovai közös hadgyakorlatra. Tehát a moldovai védelmi minisztérium a mi védelmi minisztériumunknak ilyen dokumentumot küldött, ebben meghívták a miniszterünket és 2-3 megfigyelôt.
Megértheti: két olyan hadsereg esetében, amely egymással háborút vívott, ez valóságos forradalom. Ez mindannyiunknak segít, az amerikaiak, az oroszok, az EBESZ-megfigyelôk is segítenek. Ezt a bizalom mechanizmusának nevezzük, s nagyon reméljük, hogy ebbôl a bizalomból kinô az átláthatóság, a kiszámíthatóság. Koordinálni fogják a fegyveres erôk tevékenységét, és abban bízunk, hogy a koordináció majd nyugalmat teremt a hadügyek, a védelem terén. A konkrét megoldáshoz tehát a kijevi csúcs lökést adott. Van öt konkrét feladat, és van határidô. Reméljük, szeptemberben már eljutunk az elsô konklúziókig. Az év végéig pedig alá kell írnunk az öt dokumentumot. Ha ezt sikerül, utána újabb öt dokumentumot dolgozunk majd ki. És ha majd 15-20-nál tartunk, az már komoly alapot fog jelenteni.

- Ön a bizalomról beszél. Miként segíthet a bizalomnak az, ami az elektromos árammal történt, nevezetesen hogy kikapcsolják a moldovai áramszolgáltatást?

- Nézze, akarjuk, nem akarjuk, valamennyien piacgazdaságban élünk. Moldova, a Dnyeszter mente, Ukrajna, Oroszország, mindenki. Nagyon egyszerû a piacgazdaságban uralkodó törvény: áru-pénz, áru-pénz, errôl van szó. A helyzet egyszerû: mi nem termelünk ki semmit, nincs sem olajunk, sem földgázunk. Van egy villamos erômûvünk, orosz földgázt vásárolunk, pénzért, mert pénz nélkül nem adnak. Áramot állítunk elô, azt eladjuk, a kapott pénzbôl pedig kifizetjük az oroszokat, és marad egy kis hasznunk. Moldovának nincs pénze. Vannak viszont román testvéreik, akiknek kilencmillió dollárral tartoznak az áramért. Ukrajnával is jó a kapcsolatuk, és szerzôdésük is van. Nekik tizenhatmillióval tartoznak. A románok és az ukránok kikapcsolták az áramot. Mi az ellenségeik vagyunk. De hol látott már olyat, hogy valaki 32 millió dollárral hitelezi az ellenséget. Mi ezt is megtettük, de mindennek van határa. Az elnökünk mondta: ôszire mindannyian meghalunk. Mi nem fizetünk Oroszországnak, elzárják a gázt, levegôvel áramot elôállítani nem tudunk, Kisinyovnak tehát semmit sem szállítunk majd, s mi is meghalunk. Ezt elkerülendô, a nyári idôszakban sokkterápiát kellett alkalmaznunk. Mert január óta öt jegyzôkönyvet írtunk alá, hogy hogyan fognak fizetni, de nem fizetnek. Megmondtuk nekik, télen kikapcsoljuk az áramot, és ez tragédiát fog okozni. Gondolkozzanak el, és kezdjenek el fizetni. Most, amikor még nincs nagy baj. A sokkterápia nagyon nehéz, ezt valamennyi volt szocialista ország jól tudja. Most azt mondták: igazatok van, találunk pénzt. Állítólag most keresik. Nekünk tehát ehhez a kérdéshez piaci a hozzáállásunk. A románok 7 centért adnak nekik egy kilowattórát, mi 3 centért. Ha akarják, ha gondolják, vásároljanak a románoktól. Nekünk elég, ha egy blokkot üzemeltetünk az erômûben, abból megélünk, ez technikailag is megoldható. Most a második blokkot Moldovának üzemeltetjük. A 32 millió dollár számunkra már nagyon sok. Most ismét bekapcsoltuk a második blokkot, de ha nem lesz pénz, ez a blokk nem fog üzemelni. Ez a helyzet. Ha Kuvaitban lennénk, ahol mindenütt olaj van, segíthetnénk testvéreinknek, de nekünk semmink sincs.

- Reménykedik-e a Dnyeszter menti államalakulat abban, hogy valaha is nemzetközi elismerésben részesül, tekintettel arra, hogy létét még Oroszország sem ismerte el?

- A nemzetközi elismerésre az államférfiaknak és a politikusoknak van szüksége. A diplomatáknak. Persze, senkinek sem árt, ha ez megvan. Hadd említsem Tajvant. Nem ismerik el, nem tagja az ENSZ-nek, de a gazdaság területén szabadon dolgoznak, és nagyon, de nagyon jól élnek. Egy fôre jutó nemzeti jövedelmük évi 16 ezer dollár! Afrikában viszont nagyon sok elismert ország van, tagjai az ENSZ-nek, és 2-300 dollárnyi az egy fôre jutó éves jövedelem. És meghalnak. A mai modern világban már azon is túljutottunk, hogy a katonai erô a fontos. Nem fontos, mint ahogy nem fontos a diplomácia és az ENSZ sem. Fontos a termelés, a piac, a valuta. Ha ez van, az elismerést is meg lehet venni. Meg lehet valakit bízni a nemzetközi képviselettel. Azt hiszem, mindenki tudja: ma az elismerés nem a number one (angol kifejezés, jelentése: elsô helyen szerepel - T. Sz. Z.). Ha holnap ENSZ-tagok leszünk, javít az a gazdaságunkon, segít az nekünk? Az csak kisegítô elem, s nem a legfontosabb.

- Tajvan remek példa. Ha majd elérik az ottani szintet, az itteni 40 százaléknyi románság remélheti, hogy áttérnek a kétnyelvûségre?

- Egyelôre nincsenek ilyen gondjaink. Az elmúlt kilenc évben nemzetiségi probléma nem volt. Ezek elsôsorban nem is románok, hanem a mi moldovai embereink. Semmilyen ellenük szóló különleges törvényünk nincs. A gazdasági életben sincs. Ha megnézzük a moldovai, az ukrán és a tiraszpoli ember életszínvonalát, nagy különbséget nem veszünk észre. Ez a közös alapunk a nacionalizmus ellen. Ha bármilyen féle nacionalizmus lenne itt, ha a 30 százalék moldovai, 30 százalék ukrán és 30 százalék orosz közül akár csak egyvalaki is a nacionalizmus nyelvén kezdene beszélni, rögtön elpusztulna.

- Milyen nyelven tanítanak az iskolákban?

- Moldovai nyelven oktatjuk ôket, ôk ezt románnak nevezik, de ez nem jelent gondot. Itt egyetlen probléma létezik: az írás. Ez olyan nagyon sajátos probléma, amelyet rajtunk kívül senki sem ért. A nyelv nem függ az írástól. Érti? Nem függ! A gagauzok a cirill írást felváltották a török ábécével. Három évig dolgoztak rajta, és azt mondják, nem sikerült, rossz az eredmény. Visszatértek tehát a szláv ábécére, és senki sem vett észre semmit. (Ennek az értékelésnek néhány nappal késôbbi gagauziai személyes tapasztalataim ellentmondtak - T. Sz. Z.). Ez nem gagauz probléma, ez a mi problémánk is, de rajtunk kívül ezt senki sem érti. A tanárok mindkét írást könnyen tudják használni. Ez a kultúra! Kisinyovban 10 éve új ábécét használnak, de a régi könyvek 80 százaléka cirill írással van. 10-20-30 év nem lesz elég ahhoz, hogy ezeket kicseréljék. Minden moldovai nacionalista, kommunista, mindkét ábécét tudja használni. Erre itt szükség van, mert ilyen az élet! A nemzeti könyvtár állományának 80 százaléka cirill írás. Talán száz év alatt lehetne kicserélni. Ez azonban csak egy kicsiny helyi probléma. Számunkra komoly, de ezért, higgye el, nem lesz háború. Ezért nem lesz háború!

(Szabadság)