11/03/99

Adatok a kivándorlásról. Felnagyítva érezzük veszteségeinket

Egyre többen és többször mondogatjuk: Ez a város már nem a mi városunk. Eltûntek a barátok, fogynak a rokonok. A trikolórba öltöztetett kolozsvári utcákon ritkulnak az ismerôs arcok, gyûlnek a keseredô-édes emlékek, s a postaládákban egyre gyakoribb a Magyarországról érkezô levél. A 80-as évek végén kitelepedtek középiskolás barátaink, a 90-es évek elején egyetemi kollégáink követték ôket. Az utóbbi években már a nyugdíjkorhatárt elért szülôk is mennek a gyerekek, unokák után. És egyre többen vannak azok a fiatalok, akik úgy érzik, hogy itthon számukra nincs jövô. Magyarország kolozsvári fôkonzulátusán kerestünk választ a sokunkban megfogalmazódó kérdésre: Valóban tömegjelenséggel állunk szemben, vagy csak az elvesztett barátok iránti fájdalom érezteti velünk úgy, mintha minden út Budapestre vezet? A Soltész Levente konzul által ismertetett 9 éves statisztikai adatok azt igazolják, hogy veszteségeinket jócskán felnagyítva érezzük.
Soltész Levente konzul pontos statisztikai adatokkal szolgált arra vonatkozóan, hogy Romániából hányan kértek, illetve kaptak magyarországi letelepedési engedélyt 1990-tôl kezdôdôen. A letelepedési kérelmek 60%-a Romániából érkezik, folyamatosan növekvô tendenciáról azonban nem beszélhetünk - tudtuk meg. Az 1990–1991-es csúcs után csökkent a letelepedési kérelmek száma, de az elmúlt két évben szemmel láthatóan növekedni kezdett. 1990-ben 14 796 magyarországi letelepedést engedélyeztek és 107-t utasítottak el. 1991-ben 12 313 jóváhagyott kérelem és 373 elutasítás volt. Azóta a következôképpen módosultak az arányok: 1992: 5299 - 347, 1993: 3324 - 746, 1994: 1490 - 970, 1995: 2126 - 482, 1996: 1432 - 130, 1997: 1339 - 255, 1998: 2666 - 235. Az idei év elsô 6 hónapjában 2204 kérelmet nyújtottak be. A legtöbb letelepedési kérelmet családegyesítés jogcímén terjesztik elô. A statisztikák egyértelmûen bizonyítják, hogy a letelepedésért folyamodók zöme már nem fiatal, általában olyan szülôk, akik régebben kitelepedett gyerekeik után mennek. Második kategóriát azok a 30 év körüli fiatalok képezik, akiknek sikerült Magyarországon egzisztenciát teremteni. Ennél fiatalabbak azért nem jöhetnek számításba, mivel ôk még nem tudnak eleget tenni a megélhetési és lakhatási követelményeknek. Arról, hogy a kint tanuló diákok milyen arányban térnek haza, illetve telepednek le, csak néhány év múlva lehet hitelt érdemlôen beszélni, ugyanis ôk még tanulmányaik elvégzése után is, különbözô jogcímen, ideiglenes tartózkodási engedéllyel élhetnek Magyarországon. Ugyanez a helyzet az ideiglenes munkavállalók esetében is.
A munkavállalási kérelmekrôl nincsenek adatok a fôkonzulátuson, ugyanis azokat a magyarországi munkaügyi hivataloknál kellene keresnünk. A konzulátusi ügyfélforgalom azonban azt bizonyítja, hogy a vízumkérelmek többsége munkavállalási. A korlátolt adatok is egyértelmûen azt mutatják, hogy 1999-ben megnôtt a vízumforgalom, és növekvô tendenciát mutat a munkavállalási kérelmek száma is. Az elmúlt 9 hónap forgalma alapján a konzul úgy véli, hogy év végéig az ilyen jellegû kérelmek száma eléri a 10 ezret. Noha a kérelmezôk nemzetiségére vonatkozó statisztikák nincsenek, az mégis megállapítható, hogy míg a letelepedésért folyamodók között elenyészô a román nemzetiségûek száma, a munkavállalók között nagyobb mértékben vannak jelen. Hogy átmeneti megoldásnak tekintik a magyarországi munkavállalást vagy a letelepedés elsô lépcsôfokaként, arra ma még nem lehet válaszolni, de tény, hogy a 3 éves folyamatos kinntartózkodás még nem elegendô a letelepedési kérelem benyújtásához. A munkavállalási kérelmek számának növekedése kettôs vetületû jelenség. Mindenekelôtt jelzi a román gazdaság stagnálását, visszaesését, de egyben a magyar gazdasági növekedést is, azt, hogy a magyar munkaerôpiac képes felszívni a külföldrôl érkezô többletmunkaerôt is. Köztudott, hogy a hivatalosan munkát vállalók mellett nagy számban vannak feketemunkások is, de a konzul szerint, az említett okokból kifolyólag, nem veszélyeztetik a magyar munkaerôpiacot.
A letelepedési kérelmek megítélésekor 3 kritériumot vesznek figyelembe a magyar hatóságok: Ha a kérelmezô bizonyítani tudja önmaga vagy valamelyik felmenôje egykori magyar állampolgárságát, akkor elônyt élvez. Ez nyilvánvalóan minden határon túli magyar letelepedését könnyíti. Emellett azonban igazolnia kell azt is, hogy megélhetése, lakhatása biztosított. Ez viszont nem jelent problémát a családegyesítést kérelmezôknek. Az elutasított kérelmek esetén általában e két utolsó feltételnek nem tudtak eleget tenni az igénylôk.
Az itthon maradt erdélyi magyarság veszteségként könyveli el minden kitelepedett honfitársát. A létgondokkal küszködô magyar átlagpolgár pedig egyre inkább a munkahelyét veszélyeztetô betolakodót látja az áttelepülô határon túli magyarban. Hogyan birkózik meg maga az ország a folyamatos bevándorlással-letelepedéssel-munkavállalással? Teher ez, amelyet az anyaországnak viselnie kell, vagy a demográfiai elôrejelzések alapján akár azt is mondhatjuk, hogy elkel az utánpótlás? - kérdeztük a magyar konzultól. Soltész Levente hangsúlyozta, hogy a magyar nemzetpolitika érdeke és célja az, hogy a határon túli magyarok szülôföldjükön találják meg számításaikat. Minden józan magyar politikus és köztisztviselô arra törekszik, hogy hozzájáruljon a szülôföld biztosította életfeltételek javításához. Ám a lakóhely megváltoztatása alapvetô emberi jog, amely elé senki sem gördíthet akadályt, ha a kérelmezô teljesíti az elôírt feltételeket. A magyar nemzetiségû külhoni állampolgárok ilyen tekintetben az említett elônyt is élvezik. A politikai-jogi vetület mellett azonban a gazdasági-szociológiai vetülettel is számolni kell, hiszen mind a letelepedett, mind az ideiglenes munkát vállalók a magyar gazdaság szereplôivé, gazdasági hatótényezôkké válnak. A családegyesítést kérôk - ôk vannak többségben - koruknál fogva nem befolyásolják a munkaerôpiacot. Még ha el is tekintünk attól, hogy sok a nyugdíjkorhatárt elért letelepülô, pusztán a számadatok alapján sem mondható el, hogy különösebb mértékben befolyásolhatnák a magyarországi demográfiai adatokat.

(Gáll Mária, Szabadság)